Bármilyen furcsa, de az első dokumentáltan illatosított tér – egy temető volt. Az iraki Kurdisztán területén található Zagrosz hegységben feltárt leletek szerint már a neandervölgyi ember is értékelte a virágok illatát. A hegység sziklái között számos sírt fedeztek fel a régészek, amik közül az egyik virágággyal volt kibélelve.


A virágok közül csak kevés maradt meg növényi formájában, de a pollenjeik elárulták, milyen virágokról van szó, sőt, még többet is. A kis halmokba gyűjtött – a fehértől a lila színig játszó virágok közül a mályvarózsa volt a legnagyobb mennyiségű, amit a temetkezési rituálé folyamán kiegészítettek hét további illatos növénnyel. Mindegyik virág kivétel nélkül május és július között virágzik, ami azt jelenti, hogy ebből a régészek be tudták lőni a temetés majdnem pontos idejét.

Nos, képzeljük magunk elé a lelke-hagyott testet, egy ezernyi színben pompázó virágágyon, aminek mézédes, mennyei illata belengi a teret – mindez késő tavasszal, úgy 60 000 évvel ezelőtt. Később , az európai bronzkor folyamán, (i.e. 1800) az illatoknak ugyanígy fontos szerepe volt a temetkezéseknél. A testek elégetésének rituáléjánál ugyanis nem volt mindegy, milyen fát használnak. Leletek bizonyítják, hogy az erőteljes és jó illatú, sok gyantát adó fákat részesítették előnyben, ami azt bizonyítja, hogy a kellemes, intenzív illatok a szertartás fontos részét képezték.

Lipovszky Csenge