Talán általánosításnak tűnhet ez a kategória, de bízunk benne, hogy következő bejegyzéseink után egyértelművé válik; mi csak javaslatokat adunk, az illatpreferenciáját mindenkinek magának jó kiderítenie, azaz, hogy tulajdonképpen milyen illat is tetszik neki. Az érzelmes, minden polcon emlékeket örző, világos pasztellben mosolygó nappaliknak nagyon jól tudnak állni a virágillatok. Főleg tavasz és nyár időszakában tud jól harmonizálni a kinti világ természetes illataival. Ilyen például a Wally 1925 A mező illata nevű lakásparfüm, ami a jázminos szívillatot citrusos jegyekkel teszi könnyedebbé, pezsgőbbé, illetve pézsmás és ámbrás leszáradással tartósabbá.
A következő illat sem a tolakodásáról híres. A KLINTA természetes és környezetbarát módon alkotta meg a kifinomult lágyságú Narancsvirágés levendula parfümjét. Mivel nem alkohollal dolgoznak, így a növényi olajban oldott esszencia valóban visszafogott, a szintetikumot mellőző illatfelhővel kényezteti a nappali lakóit. Ez a kombináció friss, de gyógynövényesen virágos is egyben, és aki szereti a levendulát, annak igazi felüdülés lehet.
Aki a vagányabb és kissé karakteresebb kombinációkat szereti, az tegyen próbát az angol Somerset Toiletry Vanilla Baies Rouges illattal. A mindenki által kedvelt piros bogyós gyümölcsök fanyar frissességét az érzéki vanília puhítja. Igazi élettel teli illat, mely akár az egész lakásban is jól tud mutatni a gyümölcsössége okán.
Lipovszky Csenge
Bejegyzések
- Szeptember hónap illata egy sztár - Vanília
- Augusztus illata - Citrus
- Július illata - Friss, tengerparti illatok
- Június illata - Levendula
- Május illata - Gyapotvirág
- A legédesebb illatok a legédesebbnek, édesanyánknak
- Miért fontos a környezettudatosság lakásillatosítás terén?
- Minden, amit tudni kell az Oudról
- Utazz velünk – Velencébe!
- „Gyere ahogy vagy, távozz ahogy csak szeretnél!”
- Tudatos illat, illattudatos vásárlók
- 100 éves tapasztalat a teljeskörű ügyfélkezelésben
- Lifestyle specials - egy üzlet illata
- Narancs, narancs... - Minden, amit a narancs illatról tudnod kell
- Csodalámpák - Minden, amit a katalitikus lámpákról tudnod kell
- Lipovszky Csenge - Komfortérzet molekulába zárva
- Modern és illatos lakásdekor elemek
- A szantálfa olaj csodái
- Pálcás illatosítók, amik feldobják a hangulatot
- Az elegáns és különleges bambuszpálcás illatosító
- Mit érdemes tudni a fürdősóról?
- Illat és hangulat: az asztali füstölők
- Ezért használjunk autóillatosítót!
- Kozmetikumok a test és lélek kényeztetésére
- Az illóolajok varázsa
- Stílusos illatosító készülékek
- Ezért éri meg télen a fürdősó használata
- Illatosítók a gardróbba
- Illatosít és öltöztet - az aroma diffúzor előnyei
- Az illatgyertya használata
- Az illóolajok fajtái és hatásai
- Illatosító termékek a fürdőszobába
- Autó illatosítás és szagtalanítás – erre kell figyelni
- Lakásillatosító mennyország Párizsban
- Az első illatosított tér
- Íme néhány szuper szoba illatosító
- Diszkrét, bájos, nőies – kifinomult ajándék hölgyeknek
- Környezetkímélő technológia a vírusok ellen
- "Moss úgy kezet, mintha az életed múlna rajta"
- Lakásparfüm–kisokos: Legénylakás - nappali
- Lakásparfüm–kisokos: IKEA nappali
- Lakásparfüm-kisokos: A szingli romantikus nappalija
- Lakásparfüm–kisokos: Illatok a mosdóban
- Lakásparfüm–kisokos: A hálószobák illata
- Utazz velünk – Toszkánába!
- Utazz velünk – a trópusokra!
- Képzeletbeli utazás Japánba - Édit(h)
- Képzeletbeli utazás Portugáliába - Castelbel
- Képzeletbeli utazás Svédországba - KLINTA
- Képzeletbeli utazás Spanyolországba - Ambientair
- Takács Nóri a Lakásparfümről
- Kényeztetés testnek és léleknek: hidratáló testápoló
- Illatosító spray: használjuk, ne használjuk?
- Masszázs termékek otthoni kényeztetéshez
- Gyertya különlegességek téli estékre
- Ultrahangos aroma diffúzorok otthonunkban
- Segítünk rátalálni kedvenc lakásparfümödre
- Utazz velünk - Japánba!
- Utazz velünk – Portugáliába!
- Utazz velünk – Párizsba!
- A gyermekkor illatlenyomata
- A titokzatos piramis
- Az ózon semlegesíti a koronavírust
- Aromaterápia vagy „csak” jó illat?
- Az öt legjobb októberi illat
- Varázslatos parfümlámpa - Lipovszky Csenge
- Az öt legjobb novemberi illat
- A gyertyák forradalma
- Az öt legjobb decemberi illat
- A karácsony illata
- Az öt legjobb januári illat
- Dohánytól a rozmaringig – a történelem illatai